1960-ban láttam meg a napvilágot Hajdúböszörményben és amióta az eszemet tudom, két dolog nyűgözött le igazán: a kézikovácsolás férfias művészete és a fegyverek varázslatos világa.
Köztudott, hogy ez két világ ezer szállal kapcsolódik egymáshoz, és egybeforrásuk élethivatást adott számomra, így lettem fegyverkovács.
A gépészeti szakközépiskolát elvégző, amatőr kovácsból mesteremberré válás története majd harminc éve kezdődött egy spontán múzeumi látogatással, melynek során szakmai segítséget, műtárgyak megtekintését és megbízást kerestem a Déri Múzeumban. Egyik sem maradt el, és én elindulhattam pályámon.
A múzeumi világ elismerését jelentette, hogy hamarosan a Hajdúsági Múzeum munkatársa lettem, ahol kitanultam a fémrestaurálás tudományát. A restaurálás mellett otthoni műhelyemben folyamatosan dolgoztam és kihasználva múzeumi kapcsolataimat minden alkalmat megragadtam, hogy tanulmányozhassam a régi mesterek fennmaradt fegyver remekeit.

A múzeumi évek sok munkát, de elismeréseket is hoztak. 1994-ben csatlakozhattam a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Népművészeti Egyesülethez, 1996-ban a IV. Nemzetközi Kézműves Találkozón fegyverkovács kategóriában „Mesterremek” díjban részesültem.1997-ben „Arany Nyírfaág” plakettet kaptam és ugyan ebben az évben a „Mesterremek Díjat” ismét elnyertem.
1999-ben kaptam meg a megtisztelő „Népi Iparművész” címet, amire talán a legbüszkébb vagyok. Egy évre rá megkaptam a „Hagyományőrző Díjat” a Mesterségek Ünnepén.
Igen nagy megtiszteltetésnek számított, hogy saját kiállításom lehetett 2002-ben az Újfehértói Múzeumban, majd 2003-ban az anyaintézményem, a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum fogadta be önálló tárlatomat.

De mindezek között a megbecsülés egyik legkiemelkedőbb jele az volt, hogy múzeumoknak készíthettem műtárgymásolatokat, ahol a saját történész-muzeológus kollégáim voltak megrendelőim és szigorú bírálóm egyben. Örömömre szolgált, hogy olyan patinás intézményeket szolgálhattam ki fegyvermásolatokkal mint a Hadtörténeti Múzeum és a Szépművészeti Múzeum Budapesten, a Déri Múzeum Debrecenben, a Jósa András Múzeum Nyíregyházán, a Hajdúsági Múzeum Hajdúböszörményben, a Siklósi Vármúzeum, a Dobó István Vármúzeum Egerben, a Sárospataki Vármúzeum, a Nagykereki Múzeum és a Lendvai Múzeum Szlovéniában.
A múzeumi másolatok mellett nagy kihívást jelentett számos olyan egyedi ajándéktárgy elkészítése, melyet a hazai és külföldi politikai élet jeles szereplőinek adtak megrendelőim.

Több mint egy évtizedes munka után elhagytam a múzeumi létet azért, hogy teljesen a fegyverkészítésnek szentelhessem magam. Örök hálával tartozom e nagyszerű intézményrendszernek, ahol betekintést nyerhettem a régi mesterek letűnt világába és kézbe foghattam remekeiket.
A kézifegyverek közül, melyeket akár egy mester is elkészíthet az eredeti alapanyagok felhasználásával, hagyományos kézi kovácsolással egy kovácsműhelyben, minden érdekel. Szenvedélyesen szeretem a kardokat, szablyákat, tőröket és késeket, de készítek lándzsahegyet, bárdokat, fokosokat, csatacsákányokat és buzogányokat is. Tisztában vagyok a damaszkolt acél készítésének fortélyaival, legszebb pengéim ezzel a technikával készülnek. A páncélverők hagyományait is folytatva készítek sisakokat és egyéb vértelemeket, ahogy azt kívánják. Az igen nagy erejű acélívvel felszerelt, végletekig kifinomult szerkezetű számszeríjak szintén a csodálatom tárgyai, ennek megfelelően ezeket is el tudom készíteni működőképes másolatként.

A lőfegyverek is érdeklődésem középpontjában állnak. Gyártottam már dörzskerekes és egyéb elöltöltő muskéta másolatokat is, és a vadászpuskaműves szakképesítést is megszereztem ebben az évben. Így a modern tűzfegyverek világában is eligazodom, lehet az, sörétes, golyós, marok, vagy sport fegyver. Valamennyi javítását, vizsgáztatását, barnítását, távcső szerelését, hideg-, meleg belövését elvégzem, de nem jelent gondot a tusa készítése akár egyedi méretre, vagy felújítása sem.
Önálló mester létem talán legnagyobb feladatát és elismerését az jelenti, hogy már 2011-től én készítem a Ludovika Zászlóalj végzős hallgatói számára az avatási szablyákat, melyeknek egy életen át kell szolgálni a jövő honvédtisztjeit. Ezen felül a Honvéd Koronaőrség hidegfegyvereinek legyártásával is engem bízott meg a Honvédelmi Minisztérium, amely újabb biztatás és megtiszteltetés számomra.
Szerencsés embernek tartom magam, hiszen azt a hivatást művelhetem, melyet rajongásig szeretek és munkámat széles körben elismerik. Úgy érzem, ebből a szerencséből valamit vissza kell adni, ezért 2014-től négy éven át a „Székely Vágta” rendezvényre felajánlottam díjazásként egy vándor szablyát, és a mindenkori győztesnek egy saját szablyát.

A műhelyem az igazi világom. Még ennyi év után is alig várom, hogy elkezdhessek valamilyen munkát, hogy érezzem az izzó vas és szén semmivel össze nem téveszthető szagát, lássam a bórax fröccsenését, halljam az üllő és a kalapács csendülését.
Kérem, látogasson el a világomba e honlap segítségével, és ismerkedjen a kovácsművészettel. Amennyiben az érdeklődésen felül valamilyen alkotásom megtetszik, vagy éppen egyedi elképzelése van, rendeljen tőlem bátran. Egy rendelés mindkét félnek öröm – Ön hozzájuthat egy egyedi tárgyhoz, melyre vágyik, én élhetek a művészetemnek.
Tisztelettel és üdvözlettel:
Szabó István
hagyományőrző fegyverkovács és puskaműves

Copyright © |2021| Settlement Swords Kft. | Szabó István Fegyverkovács és Puskaműves | Minden jog fenntartva! | Az oldal teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll!

Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |